Végső vacsora

Porciózd hát a csókokat keményen,
Hadd lássa a világ, hogy gúnyból adod!
Itt neked se könnyű. Míg a szenvedélyem
Léhaságba bújik, hazug maradok.
Itthon így vagy, mert otthon maradt a vágyad ‒
Piszkos szívem szemed sem éri el,
Pedig már hívnak lassú esti árnyak,
Előbb-utóbb megyünk a többivel.

Az ég nem ég ma ‒ lenge, könnyű teste
Arcodra hűlt lassan, mint torz mosoly
Beszélgetéseink közt, mint az árny, az este ‒,
Szelíd és kínzó, lusta és komoly.
Az évek énekelnek, vérző rítusokba
Mindig szunnyadó remény vegyül,
De újra szólsz majd, és sután, dadogva
Még meggyalázol reménytelenül.

Nem vétkeid róvom föl, s nem a tested,
Eddig is szemérmes voltál mostohán,
Szerettél, mégsem adtál teljes estet,
Tűrted kéjed, ágyékunk, imám.
Átérlelődni könnyű éji vágyban
Nem tudtál, amíg nem voltam veled.
Avval dúlj tovább a nászi ágyban,
Ki átlépi ágyékod s életed!