Antik töredék

hetes syncopa

Öregszik az arcom, a szem sem a régi, a nyílt nevetése elült már.
A haj helye ível a homlokomon ‒ csak előszele krisztusi kornak.
S ha tomporokat simítok, soha lopva nem izzad a kósza tenyér már.
Hogy őszülök, úgy kacagom, kamaszos, suta önkívületben, ahogy rég
Szerelmeimet, mikor új

Az utca zaját meg a posztereket szemezem, keresem sima bőröd
Előhatoló szövetét, szerető szemeid puha bársonyesését,
Riadt, kicsi lépteidet, csitított gyönyöröm, ha megérkezel aztán,
A lágy, kusza mozdulatok köze közt az öröm lebegését,
Előkopogó zavarod, finom ujjaid antik arányú szabását,
S előtüník íveid ébredező szövevénye, ha itt vagy, előttem,
Levetve a maszkot a tér csaholó tömegéről...

A régi szerelmeid emlegeted, amögé bújsz? Tedd, kicsi bakfis.
De jó, ha igyekszel azért, hogy elérd, amit így soha eddig