De profundis (1.)

Nincs jaj és zokszó.
Zene nem leng.
Nem védjük sorsunk.
Nem tűrjük magunk.

Hinni ‒ hisz túl sok az Idő
Csöndre vagy szóra tékozolni.
Nem visz a vágy,
Benn lüktet egyre.
Minden rezdülés rátárul egyre,
Hogy itt vagyunk,
Vagyunk
E mocskos ordításban.
Talán tüzet kell kapni
E forró láz helyett.

A még zuhanók kiáltását elkapja az űr.
Hiányom fölmerül.
Talán éjjel van.
Néha plutoi est.
Engem az élők feledtek itt.

Sötét a Mindenség szeme.