Első önarckép helyett

Hová viszel, hová viszel
hová viszel hová viszel
Ijedten kérdezem, hová viszel,
Meddig akarsz még feszíteni,
/Bőgő sorok vad sava hajlik elő,
S mégsincs erő a zuhanás ellen/
Hát meddig tiporsz még szerelemben
Erőt mutatva a gyöngeségen,
Szoborrá törve végtelen vérem
Isten-tagadó Lét-lelkedde1,
Gyilkos áldással ‒ néma szemmel
‒ Míg fáradt völgyeim fájó suhanása maradsz.

Csak légy oszlopa helikoni háznak,
Téged keresnek istenek, s bensődbe
Nyughatatlanul a nyughatatlant.
Lopd el hát Prométheusznak tartaroszi álmát,
S ne hordozz, ne kerülj fegyelmezetten,
Hogy csak földi valód maradjon!

Reményvesztetten megállok.
Tudom, megkérdem:
Hová mész?