Szindbád futása

Átszüremlik itt-ott még a fény
A valóság súlyos ablakain át.
Az odafagyott közhelyes rettegések
Elzárják előlem
A gondolat martalóc játékait.
Mert már egymásba bomlik a képzelet és a ráció ,
Az eufória fraktáljait taposhatom,
Sosem található, de gyakran rám talál,
ha nincs a nincs ‒ a távolság mágiája fölfedi
az idő szemelvényeit magába gyűrve
tágul belülre minden szarkasztikus,
megfellebbezhetetlen infantilizmusom
(csak ne vágynék megváltani, kiejteni a megfoghatatlant)
Már elűzhetetlen e szavakba fegyelmezett
bomlás-áldozat
meddő világ tompa dübörgésén át