Kóborlás

Kéklő az idő
jéggé száradt aranyló levelek
kóválygó csapatát köpködi a lomb köröttem
Mária-színük Téged suttog
belém-belém botlanak rúgva
és pofon vág a szellő lehajtom
fejem mert nem lát
egyedül nincs velem senki. üres a tér
‒ lama sabaktani?
fénylik tüzem...