Smaragd övezte búcsú

                        Legszebb szeretőmnek

Hogy szép az alkony? Áldott szép az est?
Csak ágyékod szólt, míg gyönyörbe vitt,
De addig is, míg kéj visszhangja esd,
Élvezd ágyunkban dúló terveid.

Bár nemsokára elhagyod a színt,
Vagy búcsúzom ‒ szín vége, balra el ‒,
Örülj, amíg nem éled át a kínt,
Hogy vége, mert nekem csak ennyi kell.

Az élet legszebb éjét hágtam át,
S te nem hiszed, mert folytatást remélsz,
De értenéd, ha látnál már magányt.
Birtokban bírni vágysz még engem, élsz,

A nemzés szentségét sírod majd, rajtam követelsz
Mindent, mi jó volt. Így volt jó. Minek
Nyújtanánk a végtelenbe? Istenné emelsz,
Mint annyi társad ‒ bár nem volt senki szebb...

Nem kell az újabb élvezettel áthatott
Mély éji kéj, bár most jó volt veled.
Nem kell több tőled. Talán átadod
Kicsiny, perctől telt, gyönge életed?

Találkozunk még ‒ és szemedbe nézek.
Ne szégyellj semmit! Én sem szégyellek.
Hogy ennyi volt, az első perctől érzed.
Elfutott alattam könnyű életed.

Hogy szép az alkony, örült szép az est,
Csak álmod sírja, míg gyönyörbe sző.
De addig is, míg kéj visszhangja esd,
Élvezd, hogy húsom benned lüktető!