Elhagyott szerető

babiloni ballada

Nemzésmagányba vált a tor.
A násznép megpihen.
Vérehulló sikolyát az ágynak
Gúnyos arcok várják. Egy van, ki nem.

Ős-áldásszavak morognak keresztül,
Amíg a fáklya ég.
Elhalkulnak majd, mint a kín,
Ha ellobban a vég.

Imák között átok lapul,
Míg jő az áldozat,
Ráfeszül a halk szobára
A közelgő virradat.

„Ez légyen, ím, a jegyajándék,
Mint meddő gyönyör:
Az érintéstől váljék szét
E két sors, míg tested tündököl."

És várja, várja a hű mátka
Rútulni végre kedvesét,
Nem tudja: porként is ragyogni látja
Az elhagyott az ő szerelmesét.