Jazz-bár, találka

Aimage-nak

Fűszálak árnya közt az emberélet
Útja félve kúszna dús öröm mögé.
Mint az istenek, lépünk a fény közé.
Gúnyt rónak ránk a könnyű léptű évek.

Tündértánc ‒ lantzene fojtott fájdalom
Emlékein ‒ folyik ránk minden este.
Csak kín vagy füst lehel párát a szembe.
Csak aranyba forrott szó az ajkakon.

A szótlan éj mögött a só, a szándék
Kimondhatatlanul lapul. Kivár még.
Jobb, mint a bárszék könnyű bőrölében

Túlkiáltani a szaxofon szavát.
Nekem meghalt, neked nem is volt apád.
Talán nem elveszett, hisz nincs is éden.