„hízásnak indult..."

hízásnak indult, elvirágzott
szeretőd a város, már nem kívánod,
csak rég elkopott lépteid nyoma
száz-elfeslett-cipő-taposta aszfaltbőrén,
a rég felszáradt hólé-pocsolya
emlékcsöppje göröngyös aszfaltbőrén,
a szavaidtól málló vakolat
állítja eléd pőrén.
nézed viszolyogva,
de elhagyni szánod.
magad mellé inted
‒ most közelről látod ‒
s arcoddal érinted
a mellén bimbózó
salétromvirágot.