Gyónás

Összekuszálódtak most az áldások,
Elkeveredtek a könnyek a kéjben.
Nem hitedet, csak a bőrödet értem.
Nem néztem bensőd. Most csak ennyit vágyok.

Ne kérd tőlem számon, hogy mennyit érek,
Izzó testedből merítettem erőt ‒
Hát gyűlnek a botladozó szeretők,
Így kopnak a rongyos éjjeli kéjek.

Míg agyunk verejték szagától telten
Lebeg, s két magány szembe néz megverten,
Kíntól és gyönyörtől kiveri a láz

A testünk. Újrakezdjük, az izmunk sírja:
Megtér föltámadásunk napi kínja,
S minden mozdulatunk alázva gyaláz.