„Addig az út..."

Addig az út, amíg Te lépkedsz.
Amíg vezetsz véghalmomig.
Minden mozdulat újat kérdez,
Míg éjszakáim napjaid.

Az útralépés újraéleszt,
Ágyékod maradásra szül.
Akarom, hogy ismét megérezd,
Amint a szellem szétfeszül,

És akarom érezni én is,
Hogy együttlétünk mennyit ér,
Amíg Tenéked ez a fétis
Inkább tápláló, mint a vér,

Hogy nem szeretnél új nyugalmat,
Amíg létünkből csöppnyi fut,
S e zaklatottság ősi malma
A tornácról végre csöndbe jut.

A némaságnak ősi vágyát
Ne vedd hát el tőlem, szivem!
S ha megérjük lelkünknek halálát,
Ne hagyj el! Úgy is légy velem!