De profundis (2.)

Még áll a bál. A törvény násza nyugszik.
Percek napjain várt búcsúk nevén
Megnyílt a csönd búvópatakja. Új
Démonszemét az est ereszti le.
Megejti színeit. Még lejti bánatát
A ringó árkokon keresztül ‒ árkok mélyein ‒
Az árny, s a terhes fényeket nyeli.

Még áll a bál. A párát könnyező, vad éj,
Mint szárnycsapás mögött a félelem, lebeg.
Csak űzi kínok vétkeit, s nem oldja,
Rút, sejtelmes énekét köti.

Még áll a bál. Kemény reménybe forr az éji táj.
Nem űz tovább. Nem állt meg életem veled.